A köznyelvben ilyen néven terjed, viszont maga a kifejezés ellentmondásos, hiszen nem lehet felmondás, hanem munkaviszony megszüntetés, mivel mindkét fél – munkáltató és munkavállaló – ilyen esetben akarategységben, egy közösen helybenhagyott megállapodással szünteti meg a munkaviszonyt. A felmondás ezen formája mindkét fél akarategységén múlik csupán. Bármiben megegyezhetnek, hiszen a törvény nem szab határt annak, mit foglalhatnak bele ebbe a munkaviszony megszüntető megállapodásba.
A munkaviszonyt meg lehet szüntetni rendes felmondással, de ha olyan súlyos az indok, mert valamelyik fél megszegte a jogszabály által előírt rendelkezéseket, akkor rendkívüli felmondással, de akár közös megegyezéssel is, amihez különösebb indok sem kell. A közös megegyezésbe szinte minden belefér, amiben a felek meg akarnak állapodni.
Ez egy roppant egyszerűnek tűnő, ám sok buktatót rejtő változata a munkaviszony megszüntetésének. Ilyenkor a munkáltató és a munkavállaló aláír egy megállapodást, amiben egybehangzóan megszüntetik a munkaviszonyt és elszámolnak egymással a jövőre nézve.
Ezért is érdemes odafigyelni rá, hogy helyesen tegyük ezt, mert amit egyszer aláírtunk, azt már megtámadni csak tévedés, megtévesztés, vagy kényszer hatása alatt történt aláírásra hivatkozással tehetjük meg, ha mi vagyunk a munkavállalók.
A közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésének szabályai a munka törvénykönyvben találhatóak. A megállapodásban bármiről megállapodhatnak és bármit belefoglalhatnak, ha pedig mindkét fél aláírta, akkor érvényes is. Ebből következik, hogy csak írásban érvényes, mint ahogyan minden munkaviszonyhoz fűződő nyilatkozat. Az ilyesfajta munkaviszony megszüntetés akkor áll érdekében a munkavállalónak, ha több és jobb juttatást kap, mintha a munkaviszony rendes felmondással szűnne meg, vagyis a szabadság megváltáson és végkielégítésen túl még pár havi fizetés például. A megegyezésben minden meglévő és fennálló jogi helyzetet rendezni kell a jövőre nézve. Ilyen például, ha valamilyen képzésen vesz részt a munkavállaló és azt a munkáltató finanszírozza, vagy ilyen még a tanulmányi szerződés.
A megállapodás rendelkezhet úgy, hogy a munkaviszony azonnali hatállyal megszűnik, de úgy is, hogy egy jövőbeni időpontban szűnik meg, ez ténylegesen közös megegyezésen alapul. Természetesen lehetnek buktatói ennek a munkaviszony megszüntetési formának, hiszen hiába ad lehetőséget a törvény arra, hogy a munkavállaló kifogással éljen a munkáltatója felé, ha nem ért egyet utóbb az abban foglaltakkal, mert mikor megtörtént az aláírás, esetleg rosszul tájékoztatta a munkavállalóját a munkáltató, vagy hiába van lehetősége ezek után 30 napon belül az aláírástól számítva bírósághoz fordulni, sajnos nagyon nehezen bizonyíthatóak az állítások. ezért is kell nagyon átolvasni és meggondolni, hogy mit írunk alá, és ha nem vagyunk benne biztosak, hogy ezt akarjuk és arra sem ad lehetőséget esetleg a munkáltató, hogy a megállapodás mintát hazavigyük és áttanulmányozzuk (amit egyébként biztosítania köteles) akkor inkább ne írjuk alá azt, még ha nagyon is csábítóan hangzik a benne leírtak, mert lehet, hogy egy rendes felmondással úgymond „jobban járnánk”
Közös megegyezéses munkaviszony megszüntetéshez itt talál megállapodás mintát.
Tájékoztató célú iratminta közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetéshez, ami egy alap megállapodás minta, azonban egyéb másban is megállapodhatnak a felek még, valamint, ha pl. munkáltatói kölcsön, vagy tanulmányi szerződés, vagy más folyamatban lévő jogviszony is fennáll köztük, akkor nyilván ezeket a kérdéseket is rendezni szükséges.
Munkaviszony megszüntetés
Közös megegyezéssel
amely
…………………………………………………..(munkáltató megnevezése)
…………………………………………………..(munkáltató székhelye)
………………………………………………….(munkáltatói jogok gyakorlója)
mintmunkáltató(a továbbiakban: Munkáltató), valamint
…………………………………………………….(munkavállaló neve)
…………………………………………………….(munkavállaló anyja neve;)
…………………………………………………….(munkavállaló születési helye és ideje)
…………………………………………………….(munkavállaló bejelentett lakcíme)
mintmunkavállaló(a továbbiakban: Munkavállaló)
között, alulírott helyen és napon jött létre, egyező akarat elhatározással,az alábbi feltételekkel.
- Felek megállapodnak, hogy közöttük ………… év ………………..…………. hónap …….. napján létrejött munkaszerződést a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 64. § (1) a.) alapján közös megegyezéssel ……..… év ………………………………hónap ………. napjával megszüntetik.
- Felek megállapodnak, hogy a Munkavállaló a munkaviszony megszűnéséigköteles/nem kötelesmunkát végezni.
- Felek a munkában töltött utolsó napon elszámolnak egymással akként, hogy a Munkáltató köteles megfizetni a Munkavállalónak az időarányosan járó munkabért és egyéb járandóságait, úgymint az időarányosan járó szabadság megváltását pénzben megfizetve(ha eddig nem vette ki az időarányos szabadságot. Ezt a részt törölje, ha ki van véve az időarányos szabadság). A Munkáltató az utolsó munkanapon átadja a Munkavállalónak a munkaviszony megszüntetéssel kapcsolatos igazolást és okmányokat, míg a Munkavállaló átadja a rábízott anyagokkal és eszközökkel.
- Felek kijelentik, hogy egymással szemben további követelésük nincsen, egymással teljes körűen elszámoltak. Jelen megállapodás a Felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag írtak alá.
Kelt, ……………………………………………..
……………………………………… ……………………………………………..
Munkavállaló Munkáltató
Vélemény, hozzászólás?