A lakásbérleti szerződés esetében többféle megszűnési és megszüntetési mód lehetséges. Egyrészt nem mindegy, hogy a lakásbérletet határozott vagy határozatlan időre kötötték meg a felek, hiszen a határozott idejű lakásbérlet a határozott idő lejártával egyszerűen megszűnik. Sőt vannak feltételtől függő megszűnési lehetőségek is, pl. ha abban állapodnak meg a felek, hogy a bérlők addig maradnak a bérleményben, míg el nem készül a saját lakásuk vagyis valamilyen esemény bekövetkeztével szűnik meg a lakásbérlet.
Annak egyáltalán nincs akadálya, hogy egy meglévő lakásbérletet a Bérlő és a Bérbeadó közös akarattal bármikor megszüntessék, még akkor is, ha az le sem járt.
Lakásbérleti szerződés megszüntetése felmondással
Felmondással bármelyik fél megszüntetheti a szerződést, mely lehet rendes felmondás vagy azonnali hatályú (pl, ha valaki nem fizeti meg a havi bérleti díjat) A felmondás esetén a Ptk és a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó jogszabályt kell figyelembe venni. Ha többen bérelnek lakást, akkor egy bérlővel szembeni felmondás nem biztos, hogy a többivel szemben is fennáll, ezért ha minddel fel akarjuk bontani a lakásbérleti szerződést, akkor minddel közölni kell, vagyis mindegyikőjüknek kell címezni.
Felmondás: Bérlői szerződésszegés
Bérlő vagy a vele együttlakó személy a bérbeadóval vagy a szomszédokkal szemben az együttélés követelményeivel kirívóan ellentétes magatartást tanúsít. Akkor is szerződést szeg, ha a lakást vagy a közös használatra szolgáló területet nem rendeltetésszerűen vagy nem szerződésszerűen használja.
Ebben az esetben a Bérbeadó előzetesen felszólítja a Bérlőt és minimum 15 napos felmondási idővel a felmondást követő hónap utolsó napjára felmondhatja.
Ha olyan súlyos ez a magatartás, akkor még előzetesen fel sem kell szólítani a Bérlőt., hanem rögtön közölhető vele a felmondás, mégpedig a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül.
Ha a Bérlő nem fizeti a lakbért, akkor a Bérbeadó köteles a bérlőt a következményekre történő figyelmeztetéssel fizetésre írásban felszólítani. A felmondás az elmulasztott határnapot követő hónap utolsó napjára szólhat, de a felmondási idő itt sem lehet 15 napnál rövidebb. Vagyis, ha felszólítást küldünk február 20-án, akkor március utolsó napjára, 31-ére szólhat a felmondás a felmondási idő április 15-én jár le, vagyis addig kell kiköltöznie a Bérlőnek.
Ha a bérlőt előzetesen felszólította ugye a Bérbeadó, hogy tegyen eleget a fizetési kötelezettségének 8 napon belül, de nem tesz eleget ennek ellenére sem, akkor a nyolc nap lejártát követő 8 napon belül van lehetőség felmondással élnie a Bérbeadónak. Azt hogy mikor jár le a 8 nap úgy tudjuk figyelemmel kísérni, ha tértivevényes levélben adjuk fel a felszólításunkat.
Végül megilleti a bérbeadót a felmondás joga, ha a bérlő részére megfelelő és beköltözhető cserelakást ajánl fel a következők szerint.
Egyébként a határozatlan idejű szerződést bármelyik fél a hónap 15. napjáig a következő hónap végére mondhatja fel.
Ha a felmondáskor nem tartják be a törvényi határidőket, akkor a bérleti jogviszonyt a felmondás közlését követő második hónap végére kell felmondottnak tekinteni. (január 10-én közöltet március 31-én kell felmondottnak tekinteni ebben az esetben)
Bérlőjének halála esetében a bérlői jogviszony folytatására csak az eltartó jogosult, feltéve, hogy a tartási szerződéshez a bérbeadó írásban hozzájárult, valamint a hozzájárulástól a bérlő haláláig legalább 1 év eltelt.
Mikor kell cserelakást biztosítani?
Ez manapság inkább az állami illetve önkormányzati lakások esetében történik meg. Magánszemélyek egymás közötti lakásbérleti jogviszonya esetén nincs kötelező eset cserelakás biztosítására, de a felek megállapodhatnak ebben is, azt a törvény nem zárja ki.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
(minta lakásbérleti szerződés felmondására bérleti díj nem fizetése miatt)
Lakásbérleti szerződés felmondása
Tisztelt …………………………!
Alulírott ………………………………, ………………………………………. szám alatti lakos, mint a ……………… …………………………………. szám alatti ingatlan Bérbeadója, az alábbiak miatt fordulok Önhöz.
Ön a fent nevezett ingatlanban fennálló lakásbérleti jogviszonya alapján fizetendő havi bérleti díj megfizetési kötelezettségének határidőben (………………………… napjáig ) nem tett elege
t.
20………………………………… napján Önnek megküldött fizetési felszólítást a tértivevény tanúsága szerint ……… ………………… ……… napjánátvette, melyben közölt újabbfizetési határidő (……… év ………… hónap …… nap) is eredménytelenültelt el.
A közöttünk létrejöttlakásbérleti szerződést az 1993. évi LXXVIII. törvény 24. § (1) a)pontja, illetve 25. § (1) – re hivatkozva ………………………………………….. napjára felmondom.
Felszólítom Önt, hogy a bérelt ingatlant ……… ………………….. ……-napjáig ürítse ki, és azt olyan állapotban bocsássa a rendelkezésemre, ahogy aszerződéskötéskor átvette.
Kelt: ……………………(helység), ……… év …………… hó ……napján.
………………………………………………..
Bérbeadó
Vélemény, hozzászólás?