Akik lakásfelújítás előtt állnak, vagy építkezni szeretnének megtapasztalhatták az utóbbi időben, hogy az építőipari alapanyagok ára egyszerűen kiszámíthatatlanná vált. Nagykereskedések elismerték, hogy csak napi árakat tudnak mondani a vevőknek, ami holnap már lehet sokkal nagyobb összeg lesz, de már most kevesebb mint fele annyi faárut tudunk venni a pénzünkből, mint mondjuk március végén. Azok az építőipari vállalkozások tették jól, akik tavaly, vagy még 2021 elején bedepóztak építőanyagból.
Az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedése miatt a kormányzati ellenőrzéssorozatban a Gazdasági Versenyhivatal együttműködik a fogyasztóvédelmi hatósággal, áll a kormány.hu oldalán.
A versenyhivatalhoz és a fogyasztóvédelemhez is számtalan bejelentés, panasz érkezett, hogy mekkora a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság az építőipari anyagok piacán. Az áremelkedések követhetetlenek, napi szinten változnak és sajnos nem csökkennek, hanem kiszámíthatatlanul növekednek, tulajdonképpen az utóbbi három hónap leforgása alatt szinte megháromszorozódtak az árak.
Ez azért is kártékony, mert így a családoknak szánt otthonteremtési kedvezmény, valamint a lakásfelújítási támogatás összege nagyon kevésre elegendő.
A vásárlói jelzések szerint súlyos hiányosságok tapasztalhatók többek között az árak átlátható, világos és egyértelmű feltüntetésében, és a minőségi kifogások kezelésében úgy szintén.
Gazdasági Versenyhivatal önálló vizsgálói csoportot hozott létre az áremelkedés okainak feltárására és a beérkezett panaszok vizsgálatára. A megyei kormányhivatalok munkatársai az ország minden részében felkeresik a termékkört forgalmazó kiskereskedelmi egységeket. 2021. július második hetében induló helyszíni ellenőrzések kiterjednek az árfeltüntetési és termékbiztonsági követelmények betartásának számon kérésére is.
Az intézkedési sorozat lényeges eleme, hogy az ingyenesen közreműködő békéltető testületek a beérkező megkeresések azonnal, és közvetlenül becsatornázza, mert azok célzott hatósági intézkedéseket alapozhatnak meg.
A kormány azt az ígéretet tette, hogy a magyar emberek védelme, az életminőségüket javító beruházások megvalósíthatósága érdekében teszi meg a szükséges intézkedéseket.
(cikkünk forrása a kormány.hu)
Vélemény, hozzászólás?